Forma-1 / Motorsport

Az első fecskék – Monaco hercegei, 1. rész

A monacói nagydíj rengeteg dologban eltér a többi versenytől: a szűk pályán nincsenek bukóterek, így a legveszélyesebb pályák közé tartozik, de Monacóra nem vonatkoznak azok a szigorú biztonsági előírások, mint más pályákra, így 1950 óta néhány évet leszámítva minden szezonban megrendezésre kerülhetett. A futam a legnagyobb presztízsűnek tartott verseny az összes közül, Niki Lauda mondta egyszer, azóta híressé vált mondatát: "Minden versenyző célja – a világbajnoki cím megszerzése mellett – győzni Monacóban."

""

A 2012-es futam lesz az 59. nagydíj, melyet Monte Carlóban rendeznek. Akinek már most feltűnt, hogy ez kevés, az nem téved, hiszen ahogyan a bevezetőben is megírtuk, néhány év kimaradt. De haladjunk csak időrendben.

Már a Formula-1 előtt is rendeztek futamot Monacóban, a hercegi család nagy támogatásával, és habár sokáig úgy tűnt, hogy II. Lajos halála miatt nem rendeznek több futamot, az első Formula-1-es évadban mégis helyet kapott Monte Carlo.

""

25 versenyző nevezett a futamra, melyből azonban végül 21-en állhattak rajthoz, hiszen négyen nem tudták kvalifikálni magukat. Az időmérőn egyébként mindenki Fangio hátsóját láthatta csak, hiszen a későbbi ötszörös világbajnok több mint 2,5 másodpercet vert a második helyet megszerző Farinára, akit újabb közel egy másodperccel követett José Froilán González.

A futamot is végig Juan Manuel Fangio uralta, akinek ez volt az első futamgyőzelme az Alfa Romeóval. Mindjárt az első körben egy, a kikötőből érkező hullám elárasztotta a Tabac-kanyart, ami nagy balesetet okozott. Ennek következtében kilencen kiestek, köztük a második helyről induló Nino Farina is. Fangiónak sikerült elmenekülnie a káoszból. Senki nem sérült meg, de a tömegkarambol következtében az argentin José Froilán González megrongálódott Maseratija kigyulladt és a második körben összetört, ő maga pedig kisebb égési sérüléseket szenvedett. A futamot végül csak heten tudták befejezni, mindannyian körhátránnyal az El Maestro mögött. A debütáló Ferrari csapattal Ascari második, a hazai futamán a monacói Louis Chiron pedig harmadik lett.

Ezután néhány év szünet következett, és a mára már legendássá vált pálya csak 1955-ben tért vissza. Az időmérőt Fangio nyerte, aki ekkorra már kétszeres világbajnoknak mondhatta magát. Ám ez a kvalifikáció már nem ment olyan simán a Mesternek, mint öt éve, hiszen Ascari és Moss is csupán egy tizedre voltak az argentintől.

A futam is róluk szólt: a pole pozícióból induló Fangio, valamint Stirling Moss meggyőző fölénnyel uralták a mezőnyt, amíg mindketten a motor meghibásodása következtében ki nem estek. Moss a 81. körben kényszerült feladni a küzdelmet, így Alberto Ascari átvette a vezetést, ám nem túl hosszú ideig, hiszen ezt a kört ő sem tudta befejezni. Az alagútból kiérkezvén elvesztette uralmát a Lancia felett, és a tengerbe zuhant. A matrózok gyorsan az olasz segítségére igyekeztek, amelynek köszönhetően néhány karcolással megúszta a balesetet, legalábbis Ascari nem panaszkodott. A futamot a francia Maurice Trintignant nyerte egy Ferrarival. Nem elhanyagolható tény, hogy ez volt az utolsó futama Ascarinak, hiszen négy nappal a balesete után Monzában tesztelt egy sportautót, ahol autója felborult, és így 1952 és 1953 világbajnoka az égi pályákra távozott.

1956-ban Fangio továbbra sem engedte át a pole-t, őt Moss követte. A futamon azonban nem ment minden a tervek szerint, hiszen az argentin hibázott, hátsó kereke a 32. körben a Sainte-Devote kanyarban nekiütközött a falnak, és megsérült. Ennek következtében a győzelmet Stirling Moss könnyedén szerezte meg, ám a Maestro egy autócserének következtében –  az argentin autójával Eugenio Castellotti, míg Fangio Peter Collins D50-esével folytatta a versenyt – végül második lett.

""

1957-ben a pole pozíció ismét Fangioé lett. A rajt után azonban a negyedik körig Moss és Collins mögött autózott, amikor az alagút utáni sikánnál baleset történt: Fangio sikeresen elkerülte a balesetet, és innentől, végig vezetve a mezőnyt, győzött. Jack Brabham a századik körben a harmadik helyen autózott, de ekkor a benzinpumpa meghibásodása miatt megállt az autója. Ám az ausztrál nem véletlenül lett legenda, melyet itt is bizonyított: Brabham ekkor önkezével tolta át az autót a célvonalon, így hatodik lett.

Az 1958-as futamon mutatkozott be a Lotus csapat Graham Hill és Cliff Allison versenyzőkkel. A később legendássá vált márka azonban ekkor még nem ért el nagy sikereket, nem sikerült a pontszerzés. A versenyt a 27. körig Jean Behra vezette, aki végül fékproblémák miatt kiállni kényszerült. Utána a pole pozíciós Mike Hawthorn és Stirling Moss haladt az élen, ám mindketten technikai probléma miatt kiestek, így Maurice Trintignant nyerte a futamot Rob Walker Cooper-Climaxával. Aki esetleg hiányolná Fangiot, annak elmondjuk: a legenda ekkor már nem indult, csupán két futamon, és mindkétszer a negyedik helyen végzett.

""

Az 1959-es évad első futamát rendezték Monte Carlóban, amelyen Brabham megszerezte pályafutása első győzelmét a Formula–1-ben. Stirling Moss egy percnyi előnnyel uralta a mezőnyt, amikor tizennyolc körrel a futam vége előtt motorhiba miatt autója megállt. Brabham a verseny alatt égési sérüléseket szenvedett, mivel a csővezetékek a pilótafülkét és a pedálokat is felforrósították, emiatt lábán hólyagok keletkeztek. Ez a győzelem is tökéletesen beleillik a soha fel nem adó ausztrál imidzsébe, aki két évvel ezelőtt saját kezével tolta be autóját a célba.

""

1960-ban az első rajtkockát Stirling Moss szerezte meg Rob Walker Lotus 18-asával, a tavalyi győztes Jack Brabham előtt. A rajtnál Jo Bonnier és Brabham is megelőzte Mosst. Amikor az eső után kezdett felszáradni a pálya, Brabham a vezető pozícióból csúszott ki, és a falnak ütközött a Saint Devote-kanyarban. Bonnier autójának eltörött a felfüggesztése, így Moss magabiztosan győzött, Bruce McLaren pedig második lett. A célvonalon mindössze négyen értek át.

1961-ben Monacóban rendezték az évadnyitó futamot, ahol a pályán remeklő Moss indult a pole-ból. A rajtnál Ginther állt az élre Clark és Moss előtt, de Clarknak hamar ki kellett állnia a boxba üzemanyagpumpájának elromlása miatt, így Bonnier vette át a harmadik helyet. A 14. körben Moss és Bonnier megelőzte Ginthert, 10 körrel később pedig Phil Hill is megelőzte csapattársát, majd Bonniert. A táv közepén Ginther visszaküzdötte magát Hill elé a második helyre, majd 3 másodpercre csökkentette hátrányát Mosszal szemben. Ginther és Moss azonos idejű leggyorsabb kört futott a 84. és a 85. körben. Moss megtartotta a vezetést és nagyszerű győzelmet aratott a Ferrari hatalmas erőfölényének ellenére. Hill végül harmadik lett Von Trips előtt, miközben Moss olyan sikert ért el, amit kevesek: háromszor tudott nyerni Monacóban.

""

A monacói hercegek első generációja ezzel véget ért, a következő részből kiderül, hogy kik voltak a hercegség specialistái a következő generációban. Annyit azonban elárulhatunk előre: az akkori rekord még közel 20 évig megdönthetetlennek bizonyult. Egészen addig, amíg egy Ayrton Senna nevű fiatalember a versenypályák közelébe nem került.